A Krisztus Szeretete Egyház Magyarországon bejegyzett, teljesevangéliumi
keresztény egyház. Jim Sanders az egyházunk vezető lelkipásztora. A
Texas A&M egyetem elvégzése után Dallasban a „Christ for the
Nations” bibliaiskolában tanulta az Igét. 1978-ban kezdte misszionáriusi
szolgálatát Izraelben, majd Ausztrália következett, ahol kilenc évig
végzett pásztori munkát. Ma szolgálata Kelet-Európára, elsősorban
Magyarországra terjed ki. Magyarországon a Krisztus Szeretete Egyház
vezető lelkészeként teljesít szolgálatot. Gyakran találkozhatunk vele az
ország csaknem valamennyi városában, falvában és határainkon túl
tartott gyógyító istentiszteleteken, ahol Jézus Krisztus csodálatos
ereje által ezrek gyógyultak és tértek meg az Úrhoz.
Krisztus
Szeretete Egyház 2010-ben is bejegyzett és elismert tagja a Full Gospel
Fellowship of Churches and Ministers International (Nemzetközi
Gyülekezetek és Szolgálók Teljesevangéliumi Közössége) szervezetnek.
Hitalapelveinket
röviden a következőkben foglalhatjuk össze:
A Biblia Istentől ihletett, nem ember
akaratából származott, hanem a Szent Szellemtől indíttatva szólták azt
Istennek szent emberei. (2Tim. 3,16. 2Pét. 1,21)
Hiszünk a Szentháromságban: az Atyában, a
Fiúban és a Szent Szellemben. Az Atya Isten, akitől van a mindenség.
(1Kor. 8,6) Az egyszülött Fiú, az Úr Jézus Krisztus, aki által van a
mindenség. Jézus Krisztus a testet öltött Ige, aki a kezdetek óta
létezik, és az Atyánál van. (1Kor. 8,6. Ján. 1,1) A Szent Szellem, az
Igazságnak Szelleme, aki az Atyától származik, Jézus Krisztusról tesz
bizonyságot. (Ján. 15,26)
Az ember teremtett lény; Isten a saját képére és
hasonlatosságára teremtette az embert. (1Móz. 1,26) Ádám felségárulása
és bűnbeesése által az ember szellemében elkülönült Istentől. Egy ember
által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál. A halál minden
emberre elhatott, mert mindnyájan vétkeztek. (Róm. 5,12. 3,23) Jézus
Krisztus, Istennek Fia azért jelent meg, hogy az ördög munkáit lerontsa.
Az életét adta váltságul ,és kiontott vérét áldozatul az elveszett
emberért, hogy megváltsa és visszaállítsa az embert Istennél. (1Ján.
3,8)
Hiszünk a szellemi
újjászületésben és az újjászületés által nyert örök életben. „…Ha valaki
újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.” (Ján. 3,3) A
szellemi újjászületést nem lehet elnyerni egy egyházhoz tartozás által,
sem vízkeresztség által, sem más vallásos cselekedet által. Ahogy meg
van írva: „Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” (Ef. 2,9)
Újjászületni a hitünk megvallása által lehet. „Mert ha a te száddal
vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten
feltámasztotta Őt a halálból, üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk a
megigazulásra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.” (Róm.
10,9-10)
Hiszünk a Szent Szellem
keresztségében és a nyelveken szólásban. (Ján. 14,16-17. Csel. 1,8. 2,4.
2,38-39. 19,6)
Hiszünk
a teljes és tökéletes megváltás részeként a szent gyógyulásban. (Ésa.
53,4-5. Márk 16,18. Mát. 8,17. 1Pét. 2,24. Gal. 3,13)
Hiszünk az Úr Jézus visszatérésében és a
Krisztusban meghaltak feltámadásában, az élő hívők elragadtatásában.
(1Thess. 4,16-17)
A
megpróbáltatások ideje után Jézus visszajön a Földre az ezeréves
királyság idejére, mint királyok Királya és urak Ura, valamennyi
szentjével együtt, akik királyok és papok lesznek a királyságában. (Jel.
20,6)
Azok, akik nem
fogadták be a szívükbe a Megváltót, nem tették Jézust életük Urává és
Megváltójává, és így halnak meg a bűneikben, örökre elvesznek. (Zsid.
9,27)